Ösztöndíjjal Dániába

EFFAIdén Dániában rendezik az EFFA Educational Event nevű rendezvényét, mely az EFFA tagországok patkolókovács tanulóinak képzése és versenye.

Hazánkból két fiatal patkolókovács és két patkolókovács tanuló kapott lehetőséget arra, hogy ösztöndíjjal részt vehessen a rendezvényen. Ez lesz az első alkalom, hogy Magyarország képviselteti magát az EFFA Educational Event-en.

.

A Flemming Christensen ösztöndíjról

Jósvafőről a reptér felé tartva lehetőségünk volt számos szakmai kérdés kapcsán kikérni dán bírónk, Flemming Christensen véleményét. Szó esett a patkolókovács szakma hazai helyzetéről, a patkolókovácsok képzéséről és bepillantést nyerhettünk a dán patkolókovács-kulisszák mögé is.

Megtudhattuk azt is, hogy Flemminget sikerült lenyűgöznünk a versenyszervezéssel, és kiderült, hogy kimondottan elégedett a versenyzők teljesítményével. Olyannyira, hogy felajánlotta, hogy tiszteletdíjból finanszírozza négy tanuló részvételét az EFFA Educational Eventen. Mondanunk sem kell, hogy rendkívül meglepett minket ez a rendkívül nagyvonalú felajánlás. Bátran nevezhetjük ezt Flemming Christensen Ösztöndíjnak. Thank you very much, Flemming once again!

Flemming Christensen

Flemming Christensen

A MAPE vezetősége a versenyen való részvételük, valamint a szakma iránt tanúsított példaértékű szorgalmuk és hozzáállásuk miatt a következő fiatal patkolókovácsokat, illetve tanulókat javasolta az ösztöndíjra:

viki

Kajos Viktória
Született: 1989. 04. 27. 2009 óta dolgozik patkolókovácsként, elsősorban Fejér megyében. Eredeti végezettsége szerint informatikus, de megtetszett neki a szakma. 4 éves kora óta lovagol – elsősorban western stílusban, két saját tenyésztésű lova van.

Hazánk egyetlen hölgy patkolókovácsa nagyszerű helytállással az utolsó előtti helyen zárta a megmérettetést élete első versenyén olyan tapasztalt versenyzők mezőnyében, akik nálánál jóval régebb óta versenyeznek és dolgoznak a szakmában.


ernojpg

Bakos Ernő
Született: 1986.01.10
2,5 éve kezdte a szakmát, 2012 decemberében vizsgázott. Bábolnán a Pettkó-Szandtner Tibor Középiskolában tanult, majd lovasként dolgozott. 11 évig lovagolt. A tavalyi verseny második helyezettje a tanulók között, részt vett az újfehértói versenyen is. A 2. Nemzetközi Patkolókovács Verseny profi kategóriájának résztvevője.

blenesi

Blénesi Árpád – kovács tanuló
Született: 1993.06.17
Nyolc hónapja dolgozik Ormándi Zsolttal. Édesapja is kovács, szeretné továbbvinni a szakmát. Végzettsége szerint állategészségügyi asszisztens. Lovagol, van egy saját lova, korábban távlovagolt.

Az idei volt élete első patkolókovács versenye, ahol az előkelő második helyezést szerezte meg. A mezőny legifjabb résztvevője volt. Csepi Gábor Pállal közösen nyerték a 2. Nemzetközi Patkolókovács Verseny Kreatív kovácsolás versenyszámát.

csepi

Csepi Gábor Pál – kovács tanuló
Született: 1985.06.27. Jelenleg tanuló Kajsza Béla mellett. Elsősorban Tolna és Fejér megyében dolgozik. Állatorvostan hallgató – hazánk első olyan állatorvosa lesz, aki egyúttal patkolókovács is. Van három saját lova, hobbilovas, illetve egy ’48-as huszár hagyományőrző egyesület (Rády József Huszárbandérium) tagja.

Az idei volt élete első patkolókovács versenye, ahol tanuló kategóriában indult. A mezőny legifjabb résztvevője volt. Blénesi Árpáddal közösen nyerték a 2. Nemzetközi Patkolókovács Verseny Kreatív kovácsolás versenyszámát.

Az EFFA Educational Event programja:

Időpont: 2013. október 17-20.

Szállás: egyágyas szobákban a Metalskolenben (Jørlunde, Slagslundevej 13, DK-3550 Slangerup). A szobákat 15 óra után lehet elfoglalni.

Étkezés: napi háromszori étkezés biztosított

Csütörtök: Érkezés Koppenhágába (a szervezők transzfert biztosítanak a reptér, vagy a pályaudvar és a szállás között). 14 óra után érkezés a szállásra, program kiosztása. 21 órakor könnyű vacsora.

Péntek: Oktatás a Koppenhágai Egyetem Nagyállat Kórházában, illetve a Dán Patkolókovács Iskolában (Agrovej 8, DK-2630).

  • Patakutató kovácsolása (Henrik Rolin, Tobias Villesen) 90 perc
  • Csikó lábállás korrekció (Uno Yxklinten) 90 perc
  • Elméleti oktatás (anatómia, lógyógyászat) 90 perc

Vacsora a szálláson. 19 órakor minden résztvevő ország bemutatja kovácsképzését 15 percben.

Szombat: Verseny a Dán Patkolókovács Iskolában, majd városnézés Koppenhágában. Versenyfeladatok:

  • hátsó patkó kovácsolása lateral extensionnal
  • körmölés, majd patkolás előre gyártott patkóval

Tanárok: (Henrik Rolin, Tobias Villesen)

Ebéd után kirándulás a christiansborgi Királyi Istállóba,valamint látogatás a koppenhágai kovácsmúzeumba. Vacsora a szálláson. 21 óra után díjkiosztó.

Vasárnap: hazautazás (a szervezők transzfert biztosítanak a reptér, vagy a pályaudvar és a szállás között)

Jó utat és jó tanulást!

Kommentek

Vélemény, hozzászólás?