A patkolás a művészet és a tudomány kombinációja

Scottlampert250Júniusban Scott Lampert látogatott el hozzánk, aki igazán újszerű megvilágításban mutatta be azt, amit a lóanatómiáról, patkolásról és körmölésről tudtunk.

“Szélesítsd a látókörödet, merj elszakadni a megszokottól” – javasolta hallgatóságának mindjárt előadása elején.

.

Az aranymetszés vagy aranyarány egy olyan arányosság, ami a természetben és művészetben is gyakran megjelenik, természetes egyensúlyt teremtve szimmetria és az aszimmetria között. Az aranymetszés nem csak az emberi testen, a csigák mészvázán, vagy a piramisokon figyelhető meg, mutatott rá Scott Lampert, hanem a lovak testén is.

Scottlampert-lo-790

Scott azonban ennél is tovább ment: az aranymetszés segítségével meghatározhatók a patán a legfontosabb pontok és zónák, amik segítik a körmölést és a patkó megfelelő beállítását. “Az anyatermészet alkotta, én csak figyeltem fel rá”, vallja.

De természetesen sok örök igazságra is felhívta a figyelmet: „Megváltoztathatjuk a pata mechanikáját, de nem változtathatjuk meg a ló természetes adottságait.” Előadásában Scott azt is bemutatta, hogyan tudja ugyanaz a súly és a terhelés visszaállítani egy pata egyensúlyát, mint ami korábban deformálta azt. „A patkolás a művészet és a tudomány kombinációja”, foglalta össze tapasztalatait.

scottlapmert-lo-2

Módszerét és az általa megalkotott Proportional Hoof Balance Tool alkalmazását később a gyakorlatban is megmutatta.

ScottLampert-korzo790

Köszönjük Scott Lampertnek, illetve támogatóinknak, Werkmannak, a Horst Weiss GmbH-nak és a Weiss&Horváth Kft.-nek.

werkman weiss

A továbbképzés képekben

Kapcsolódó cikkek:

Scott Lampert Magyarországon >>

Kommentek

Vélemény, hozzászólás?