Figyelő tekintetek kereszttüzében: bemutató patkolás Sóskúton

soskut250125 lovas és lótartó előtt zajlott a Lovasok.hu Akadémia: Befektetés a lovad egészségébe című rendezvény, ahol a Magyar Patkolókovácsok Egyesületét Ormándi Zsolt képviselte. A résztvevők bemutató patkolás keretében tanulhattak a patkolás és körmölés alapjairól.

.

A rendezvény célja az volt, hogy a meghívott előadók – hat állatorvos és egy patkolókovács – mindössze egy nap alatt átadják a lovak egészségmegőrzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Nem csak ez sikerült, de valami sokkal fontosabb is: elindult egy közvetlen, bizalmas párbeszéd a lovasok és a szakemberek között.

SoskutOG790-2

Ormándi Zsolt a bemutató patkolásra néhány csontot és preparátumot is vitt magával, melyek segítségével egyszerűen be tudta mutatni a lábvég anatómiáját a résztvevőknek. Így már rögtön érthetőbb volt, miért olyan veszélyes például a korábbi előadások során említett szegbelépés.

„Míg a patkolókovácsok rendszeresen, 6-8 hetente találkoznak a lovakkal és lótartókkal, az állatorvosok leginkább akkor, ha baj van” – emelte ki Ormándi Zsolt. “Ezért mi is próbálunk minél több állategészségügyi információt átadni a lótartóknak, de egy ilyen rendezvényen ez sokkal eredményesebben megvalósítható. A patkolókovács szempontjából is több idő és lehetőség van ilyenkor bemutatni, hogy mit takar a mi munkánk, hogy mi lenne a cél, hogy mit várhat el tőlünk a lótartó és mit nem, milyen problémákra milyen megoldások léteznek, vagy hogy milyen divatos megoldások nem célravezetőek. Akár egy egyszerű patarepedésről is beszélgethetünk olyan lótartókkal, akik még nem találkoztak vele, elmondhatjuk, hogy nem is akkora probléma és hogy hogyan lehet kezelni.”

„Nagyon fontosnak tartom a megfelelő párbeszéd kialakítását lótartók és állatorvosok között. A patkolókovács-állatorvos kapcsolat erősítése nagyon sok esetben a lovak hasznára vált már. Ezért a cél a lovasokkal is hasonló: egymás problémáit, nehézségeit, gondolkodását feltáró kommunikáció kialakítása. Bár én tanításra készültem, a gyakorlati rész során feltett kérdésekből, a kialakult beszélgetésekből én is tanultam” – összegezte a nap tapasztalatait dr. Molnár József lógyógyász specialista, aki a MAPE rendezvényein is rendszeresen tart előadásokat a lovak sántaságáról.

A rendezvényről Haga Zsuzsanna készített nagyszerű felvételeket:

Fotó: Haga Zsuzsanna, Lovasok.hu

Kapcsolódó cikkeink:

Átlagos patkolás helyett szakmai bemutató >>

Iskolába ment a patkolókovács >>

Patkolókovács bemutató a Bábolnai Gazdanapokon >>

 

Kommentek

Vélemény, hozzászólás?