Éjt nappallá téve dolgoztak Napóleon patkolókovácsai

Cikksorozatunk legutóbbi részében bemutattuk, milyen kemény szakmai követelményeknek kellett megfelelnie annak, aki a 18-19. századi Franciaországban patkolókovács műhelyt akart nyitni. Még a sikeres vizsga után sem volt egyszerű patkolókovácsként elhelyezkedni. Általában apáról fiúra szállt a mesterség, minden falunak megvolt a saját kovácsa, így nehéz volt új ügyfélkört kialakítani. Viszont a hadseregnek mindig szüksége volt kovácsokra. 

Ebben az időben ugyanis még nem volt kovácsképzés francia seregben.

Érdemes megfigyelni, hol áll a lábfogó. Nem az ábrázolás hibája, hanem korabeli francia szokás.

Érdemes megfigyelni, hol áll a lábfogó. Nem az ábrázolás hibája, hanem korabeli francia szokás.

Sokan önként jelentkeztek, másokat behívtak parancsra. De a patkolókovácsok még a seregben is különleges helyzetet élveztek: nem kellett harcolniuk. Ennek ellenére egy csata megnyerésében vagy elvesztésében nagyban benne volt a patkolókovácsok munkája is.

Napóleont az austerlitzi csata (1805. december 2.) után kezdte igazán foglalkoztatni a lovak patkolása. Ebben az összecsapásban ugyanis bár nyertek Napóleon seregei, az erős előrenyomulást az hiúsította meg, hogy a patkolatlan lovak nem tudtak elég gyorsan előrehaladni. Hasonlóan, mint 1808-ban a spanyolországi Soult ezred lovai, ezek is mezítláb, patkó nélkül vannak, ahogy Lengyelországban 2500 lóból 1340-nek nincs patkója.

Napóleon ekkor határozta el, hogy minden ezredbe kell egy tábori kovácsműhely, elegendő vas és szeg a lovak patkolására. És persze patkolókovácsokra is szükség volt

A patkolókovácsok már ekkoriban is rengetegféle patkót ismertek és használtak. Fotó: Czikora Gábor

A patkolókovácsok már ekkoriban is rengetegféle patkót ismertek és használtak. Fotó: Czikora Gábor

A patkolókovácsoknak különleges státuszuk volt: minden szerszám és felszerelés a kovácsé volt, a sereg pedig fizetett az elvégzett munka, a felhasznált anyag és az amortizáció után. Ezzel a hadsereg is jól járt, hiszen a patkolókovács így a sajátjával dolgozott: jobban odafigyelt, vigyázott a szerszámokra és kevésbé pazarolt.

Az irányadó szabályzat szerint három kovács egy tábori kovácsműhellyel száz darab patkót tudott elkészíteni naponta. Ugyanez a leírás elmondja, hogy egy lovat két óra alatt kell megpatkolni, de arra nem tér ki, hogy a kész patkóval, vagy hogy ebbe az időbe a patkó elkészítése is beleszámít-e.

A seregben dolgozó kovácsok egyenruháját a jobb vállukon egy kis patkó díszítette.

A seregben dolgozó kovácsok egyenruháját a jobb vállukon egy kis patkó díszítette - és díszíti még ma is. Fotó: Czikora Gábor

A seregben dolgozó kovácsok egyenruháját a jobb vállukon egy kis patkó díszítette – és díszíti még ma is. Fotó: Czikora Gábor

A hadseregben minden ezred több patkolókovácsot alkalmazott, illetve rendelkeztek patkolókovács specialistákkal is. Az újdonsült katonakovácsok azon ezredekbe kerültek, ahol hiány volt ezekből a szakemberekből. Minden ezredben volt egy patkolókovács parancsnok, hozzájuk osztották be az újoncokat. A patkolókovács parancsnok a századparancsnokkal hangolta össze a lovak patkolási ciklusát, illetve közösen dolgozták ki a megoldásokat váratlan helyzetekben.

A hadseregben dolgozó patkolókovácsoknak nem volt könnyű dolga, hiszen egy-egy ezredben ezer ló volt, a századok pedig folyamatosan hadgyakorlatokra és ellenőrzésekre vonultak.

Egy században 120 lovas mozgott, erre a 120 lovasra két patkolókovács jutott. Nekik csak kis könnyű szerszámaik voltak a leesett patkók, kiesett szegek visszaütésére. A szerszámokat kis bőr zacskóban a nyeregre akasztva, vagy vállpánton hordták, általában a karddal ellentétes oldalon. Ez a két kovács a századdal lovagolt egész nap, hogy a kisebb-nagyobb problémákat útközben megoldhassák. Feladatuk emellett nem a küzdelem volt, hanem a vas beszerzése. A tábori kovácsműhely pedig hátramaradt a parancsnoksággal. 

A gyakorlatban azonban a patkolókovácsok a legtöbb esetben nem tudtak a századukkal tartani, mivel napi szinten rengeteg patkót kellett kovácsolniuk, így gyakran ők is hátramaradtak, hogy a tábori műhelyben patkót készítsenek és várták, hogy a lovasság visszatérjen a táborba.

Bevett gyakorlat volt, hogy a századok végén haladó lovasok figyelték az utat, összeszedték a leeső patkókat, majd a pihenő során visszaosztották a lovasoknak. Vagy ekkor vissza is ütötték azokat, vagy a táborhelyen a patkolókovácsok patkolták újra a lovat.

Kovácsszekér - a korabeli mobilműhely

Kovácsszekér – a korabeli mobilműhely

Ahhoz, hogy a patkolókovácsok egy ezred 1000 lovára elkészítsék a patkókat (napi 100 patkóval számolva), beleszámítva a körmöléseket, a patkolást és a gyógyítást, nem volt idő a lazsálásra. Sőt, annak érdekében, hogy lépést tudjanak tartani az egyre csak tornyosuló teendőikkel, a katonai kovácsok gyakran igénybe vették a helyi kovácsok műhelyét és segítségét is. Magyarán utasították a helyi mestert, hogy dolgozzon nekik. Ez praktikus megoldás volt, hiszen jobb, gyorsabb munkát tudtak így végezni és több idő jutott a lovak helyes patkolására. Viszont a helyi kovácsokra csak a patkó és a szeg elkészítését bízták, ők a lovak lábához nem nyúlhattak, nehogy kárt okozzanak. A civil kovácsokat Franciaországon belül a kincstár kifizette, de arról, hogy ez a külföldi kovácsokkal hogyan zajlott, nincsenek adataink.

Amikor a lovasok este visszaértek a táborba, azokat a lovakat, amikkel napközben probléma adódott (szeg- vagy patkóhiány, sántaság), elvitték a kovácsokhoz, akik mindent megtettek, hogy a jószágok másnap ismét hadrendbe foghatóak legyenek. Illetve a lovasok ekkor jelentkeztek azon szegek és patkók pótlásáért, amit elhasználtak aznap. A kovácsok ekkor tudták megjavítani az eltört szerszámokat, fegyvereket is.

Nem volt könnyű dolguk tehát a napóleoni seregek patkolókovácsinak. Napközben követniük kellett az ezredet, vagy századot és rengeteg patkót készítettek.

Munkában a tábori kovács - Fotó: Czikora Gábor

Munkában a tábori kovács – Fotó: Czikora Gábor

A nagy lólétszám és a naponta megtett mintegy 50 kilométer távolság miatt a patkók gyorsan fogytak. A csata után kimentek a harctérre, patkót levették az elpusztult lovak lábairól, és minden vasat összegyűjtöttek, amit csak találtak.

Esténként patkót gyártottak, patkoltak és gyógyítottak, míg a lovasság pihent. Megoldást kellett találniuk a beteg lovak gyógyítására, a használhatatlan lovak lábainak rendbehozatalára – olyan megoldásokat, amiket ma már ritkán, vagy egyáltalán nem is látni. Nagyon kevesen voltak nagyon sok lóra. És nem halaszthatták másnapra a munkát, hiszen másnap már indultak is tovább. A korabeli kovácsműhelyekhez képest tehát korántsem voltak ezek ideális feltételek a minőségi munkához. Sőt, ehhez képest a ez a civil patkolókovácsok munkája már-már pihentetőnek tekinthető, de még a szálláson lévő ezredkovács műhelyében sem volt ilyen sok a teendő.

Két ló vontatta tábori kovácsműhely - Fotó: Czikora Gábor

Két ló vontatta tábori kovácsműhely – Fotó: Czikora Gábor

A tábori kovácsműhely két- vagy négykerekű volt és két vagy négy ló vontatta. A négykerekű változat elé négy lovat fogtak és két patkolókovács dolgozott rajta. A kétkerekű mobilműhelyt egy vagy két ló húzta. A szekér végén volt szerszámosláda, az elején a szén, középen a fújtató és a tűztér. Induláskor a tűzteret lehűtötték és kiürítették, és ide került be az üllő és az üllőtartó.

A jó kovácsok ritkák. Nagyon fontos, hogy a századparancsonok közelről ellenőrizze a kovácsok munkáját és ha a helyzet úgy kívánja, a kovácsot ossza be lovasnak, küldje csatába, ha túl sok kárt tesz a lovakban” – vallotta de Brack tábornok. Ő ugyanis tapasztalta, hogy mivel a kovácsoknak a rengeteg napi feladat miatt szusszanásnyi idejük sem maradt, gyakran nem figyeltek kellőképpen a lovak lábállására, túl laposra, vagy túl meredekre állították a patájukat, vagy olykor megszegelték a lovat. De joggal feltételezhetjük, hogy vélhetően nem a kovácsokkal volt a baj, hanem azzal, hogy túl kevesen voltak túl sok lóra és feladatra, így nem jutott idejük a korrekt munkára.

Írta: Czikora Gábor és Magyar Dorottya

Kapcsolódó cikkek:

Sasszemű francia patkolókovácsok >>

Patkolókovácsok a 19. századi Franciaországban >>

Lójólét és teljesítményvizsgálat Napóleon seregeiben >>

Kor, szín, marmagasság: így válogatták Napóleon lovait >>

Lovak és patkolókovácsok Napóleon seregeiben >>

Kommentek

Vélemény, hozzászólás?