Miért nem adja a patáját? – Lovak megtévesztő idegrendszeri és izombántalmai

Bizonyos idegrendszeri-, izombetegségek, illetve neuromuszkuláris (ideg- és-izomrendszeri) betegségek gyakran patkolási, lovaglási problémákat és mozgászavarokat okozhatnak. Ezen betegségek enyhe formáit nehéz felismerni, emiatt sokszor hiszik ezekről a lovakról, hogy lusták, ellenszegülősek, vagy valamilyen feladatot „nem akarnak” megcsinálni.

.

Az igazság azonban az, hogy a legtöbb esetben megcsinálná a szegény pára, ha tudná, de nem tudja. Ez pedig folyamatos frusztrációt eredményez mind a lovas, az edző és, bármilyen furcsán hangzik, a ló számára is. Máskor pedig a patkolókovácsot hibáztatjuk, pedig lehet, hogy nem is tehet róla, hogy a mi kis drágánk már megint letaposta a vagyont érő csúcsszuper spéci patkót…

Dr. Korbacska-Kutasi Orsolya ezúttal segít a problémák mélyére ásni. Cikksorozatában röviden bemutatja a leggyakoribb idegrendszeri-, izombetegségek, illetve neuromuszkuláris betegségeket, segítve ezzel a lótartók és patkolókovácsok munkáját.

A „wobbleres” ló

Nagyon sokan tudják már manapság, mit jelent a „wobbleres” ló fogalma: azt a lovat hívjuk így, amelyiknek – elsősorban a hátsó végtagok működési zavara miatt – imbolygó a járása, erre utal az angol „wobbler” (bizonytalan, ingadozó) kifejezés is.

Minden emlősállatnak hét nyakcsigolyája van, az általuk kialakított csigolyacsatornában fut a nyaki gerincvelő. A gerincvelő egyrészt az agyi irányítás, pl. mozgáskoordináció jeleit továbbítja a végtagokhoz, másrészt a testből és végtagoktól befutó információkat szállítja a legfőbb irányító központba, az agyba. Amennyiben valamilyen kórfolyamat, betegség ezt az információáramlást gátolja, zavarok keletkeznek az irányító funkcióban és a mozgáskoordináció romlik.

A wobbler szindróma egy tünetegyüttes, ami a nyaki gerincvelő összenyomódásából adódik és többféle kórok hatására is kialakulhat. Elméletileg mindig érintett mind a négy végtag, de az első végtagok tünetei gyakran szinte láthatatlanok.

Az imbolygó, koordinálatlan mozgás általában egyértelműen felismerhető, de nézzük, mik lehetnek az enyhe wobbler tünetei. Gyanús lehet, ha:

  • a ló gyakran belelép a hátsó patákkal az elsőbe
  • lelépi a patkót
  • gyakran botlik
  • „csámpás”
  • „kaszál” 
  • Néha még el is kopik a paták eleje, mert a ló nem emeli őket megfelelően.

Mindezek azért történnek, mivel a ló nem érzi pontosan, hol is helyezkednek el a lábai. Ha ezeket a lovakat mozgás közben hátulról figyeljük, akkor feltűnhet, hogy ügetés közben túlzott oldalirányú kilengést mutatnak és ezt legjobban a túlzott oldalirányú farokmozgásból vehetjük észre. Lépésben vagy ügetésben kiskörön olykor „kikaszál” a hátsó végtag, máskor lépésben fordulás közben leragad és el-elmarad az egyik hátsó láb.

A wobbleres lónak az átmeneteknél, főleg ügetés-állj átmenetnél gyakran becsuklik a hátulja, nehezen áll meg négy lábon, gyakran áll szétvetett lábakkal. Vágtában előfordulhat „nyusziugrálás”, mikor a két hátsó végtag együtt mozog, vagy egyszerűen csak nem tudja megcsinálni az adott feladatot, pl. az ugrásváltást.

A fent említett tünetek jelentkezhetnek halmozottan, de olykor csak egyiket-másikat vesszük észre és ezek egy részét persze okozhatja más, pl. ortopédiai probléma is, így minden esetben állatorvosi kivizsgálás javasolt.

Mi lehet a kiváltó ok?

Fiatal korban kialakuló tüneteknél gyakori ok a csigolyák fejlődési rendellenessége, idősebb lovaknál pedig gyulladás vagy más eredetű deformitások okozzák a gerincvelőben az agy felé futó érzékelő pályák sérülését.

A genetikai hajlam tagadhatatlan (érdemes utánakérdezni előfordult-e az adott vérvonalban), de az öröklődés mikéntje nem egyértelmű. Az, hogy a hajlam végül elváltozáshoz vezet-e, sok mindenen múlik, például a csikó napi aktivitásán, a rendszeres mozgáson és a fejlődő állat takarmányozásán. Wobbler szindróma gyakrabban alakul ki a nagyobb testű lófajtáknál (pl. póniban nem is nagyon fordul elő), herélteknél és méneknél.

Létezik gyógymód?

Ha fiatal, növekedésben lévő lónál észleljük a tüneteket, akkor a tünetcsoport orvosolható. A takarmányozás szigorú korrekciójával fogjuk vissza a növekedést, hogy a csigolyának legyen „ideje” megfelelően formálódni. A fizikai aktivitás csökkentésével – a csikót egy kisméretű karámba rakjuk csak ki – és szteroid gyulladáscsökkentők használatával a probléma néhány esetben orvosolható. Az E-vitamin és szelén kiegészítés nemcsak ebben az esetben, de bármilyen idegrendszeri és izombántalom esetében ajánlott.

Ellenben ha a csigolyák csontos elváltozásai stabilizálódtak, csak a sebészeti beavatkozás, tehát gerincműtét segítene, ez azonban rendkívül költséges, bonyolult beavatkozás és nem is minden esetben kivitelezhető.

Írta: dr. Korbacska-Kutasi Orsolya, egyetemi adjunktus

Kapcsolódó cikkek:

Savós patairha-gyulladás a legelőtől? >>

Kommentek

Vélemény, hozzászólás?