Patkolókovácsok a nagyvilágban

kovacsokavilagkorul250Legyen bár sporttárs, szabadidőpartner, családtag, akár munkaló egy harmadik világbeli országban, a lónak (póninak, szamárnak) szüksége van pataszabályozásra és gyakran patkolásra is. Ahol tehát van ló, ott van patkolókovács is. Képzettségük, munkakörülményeik, a rendelkezésükre álló szerszámok és felhasználható anyagok persze rendkívül sokfélék.

Jósvafői beszámolók a médában

echoTV250Büszkék vagyunk rá, hogy a Huculösvénnyel karöltve a 2. Nemzetközi Patkolókovács Versenyről is szó esett a médiában.

Hiszen egy-egy ilyen versenynek nem csupán az a célja, hogy a patkolókovácsok barátságos keretek között és jó hangulatban megméressenek, de az is, hogy a készpatkók és csodaragasztók világában is tovább éljen a régiek tudása.

Videó: Felkészülés a kovácsversenyre

verseny-felkeszito-250-150A jósvafői megmérettetésre készülő versenyzők Pródán Norbert vezetésével kaptak felkészülési, gyakorlási lehetőséget Üllőn a Dóra-majorban. A nagy meleg ellenére a versenyzők jelentős része élt a lehetőséggel.

A versenykiírásban szereplő patkók elkészítése mellett lehetőség volt az otthonról hozott munkák közös megbeszélésére is, Máthé Csaba jóvoltából pedig senki nem távozott korgó gyomorral. A felkészülés képei mellett most itt a videó is.