Ha november, akkor Lógyógyászati Kongresszus

A Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesülete idén 27. alkalommal rendezi meg hagyományos Lógyógyászati Kongresszusát, a rendezvényt megelőző napon pedig ezúttal a képalkotó eljárásoké lesz a főszerep. A rendezvény ebben az évben is nyitott a patkolókovácsok számára, hiszen számos olyan előadás került a programba, ami rendkívül hasznos a mindennapi munkához. 

Egy kis patkolókovács-történelem

Ezúttal egy igazi különlegességet hoztunk a patkolókovács szakma hazai történelméből, egyenesen 1859-ből, amikor életbe lépett az állatorvosok és patkolókovácsok új tanrendje a „pesti cs. k. Állat-gyógyintézetben”.
A közölt rendelet helyesírásán nem változtattunk, a szöveg tehát a kor helyesírási szabályainak megfelelően olvasható.

Idén is várja a patkolókovácsokat a Lógyógyászati Kongresszus

A Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesülete idén 26. alkalommal rendezi meg hagyományos Lógyógyászati Kongresszusát. A rendezvény ezúttal is nyitott a patkolókovácsok számára is. A kongresszuson közös előadást tart dr. Molnár József lógyógyász specialista és Ormándi Zsolt patkolókovács mester.

Hamarosan újra: Lógyógyászati Kongresszus

logyogyalap250A lógyógyász állatorvosok idén is sok szeretettel várják a patkolókovácsukat hagyományos évzáró rendezvényükre, a XXIV. Lógyógyászati Kongresszusra. A lóval foglalkozó állatorvosok legjelentősebb hazai rendezvénye ezúttal december elején kerül megrendezésre.

Mutatjuk a programot és a legfontosabb tudnivalókat.