Sasszemű francia patkolókovácsok

Ha valaki a 18. század végén – 19. század elején Franciaországban mesterkovács vizsgát akart tenni, hogy önálló műhelye lehessen, alapos szakmai ismeretekkel kellett rendelkeznie, ráadásul anyagilag is komoly megterhelést jelentett a vizsga. A vizsga menetét egy 1773. március 16-i parlamenti jegyzés írja le.

Lójólét és teljesítményvizsgálat Napóleon seregeiben

„A lovas csak a lovának élhet, aki a lába, a biztonsága, a büszkesége, a becsülete és a jutalma” – mondta A.F. De Brack tábornok, aki nagyon sokat tett a lovakért és a patkolókovácsokért. Napóleon a lovak használatát is részletesen megszabta és a francia lovasság szabályzatában fektette le. A normákat pedig teljesítményvizsgálatok segítségével határozták meg.

Kor, szín, marmagasság: így válogatták Napóleon lovait

Napóleon taktikája a gyorsaságra épült, a 18-19. század fordulóján pedig a gyorsaság egyet jelentett a lóval. A lovasság ereje a gyors lerohanásban, villámgyors csapásokban volt, a győzelem szempontjából döntő fontosságú hadtestnek számított, ami nem létezhetett a patkolókovácsok munkája nélkül.

Lovak és patkolókovácsok Napóleon seregeiben

Napoleon1OG250Mióta az ember megszelídítette a lovakat, azóta egyet jelentettek a háborúval – egészen a robbanómotor megjelenéséig. Ha összeszámlálnánk az emberiség történelme alatt a háborúban elesett lovakat, valószínűleg hihetetlen számot kapnánk. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a robbanómotor megjelenéséig a ló olyannyira fontos tényező volt, mint manapság a devizaárfolyamok, a kőolaj világpiaci ára, vagy a zökkenőmentes energiaellátás.

Ha nincs koncepciód, mindegy, milyen patkót ütsz fel

250MiguelNeves előadókkal ünnepelte 10. születésnapját a Magyar Patkolókovácsok Egyesülete. Ezúttal Mark Caldwell oktatókovács és kollégája, Dr. Miguel Paricio, valamint a francia Antoine Corona látogatott hazánkba, hogy előadást tartsanak a magyar szakembereknek. Ahogy azt már megszokhattuk, a Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesületével együttműködve ez a rendezvény is nyitott volt a lovas állatorvosok számára is.

Saját patkolókovácsot kapnak a karanténos lovak

Czikora250Fertőző kevésvérűség miatt az utóbbi időszakban 10 település lovardáiban kerültek forgalmi korlátozás alá lovak.

Mivel a MAPE patkolókovácsai számára a lovak egészsége és jóléte az első, megtettük a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy mind az egészséges, mind a karanténban álló lovak számára biztosított legyen a szakszerű szaruszabályozás.