A francia favorit mindent vitt a 6. Nemzetközi Patkolókovács Versenyen

A patkolókovácsok nagy megkönnyebbülésére a verseny második napjára megérkezett a várva várt lehűlés. És bár a front egész napos esőt is hozott magával, a fedett sátor alatt a lobogó kovácstüzek mellett jó hangulatban zajlott a munka. A vasárnapi nap sztárvendégei és a patkolási feladatok főszereplői az Aggteleki nemzeti Park hucul lovai voltak, a bábeli zűrzavart hozó sasszem versenyszám pedig egy jól megtermett sodrott közreműködésével zajlott.

6 ország 14 patkolókovácsa verseng Jósvafőn

Augusztus 18-án, pénteken kezdetét veszi a 6. Nemzetközi Patkolókovács Verseny Jósvafőn, eljött tehát az ideje, hogy bemutassuk az idei versenyzőket, illetve bíráinkat. Jól figyelj, mert a már hagyománynak számító Kovácstotó és Kovácskvíz helyes kitöltői idén is egyedi, kézzel készült patkókat kapnak!

Kovácsolási gyakorlat Jerome Championnal / Forging with Jerome Champion

A jósvafői Nemzetközi Patkolókovács Verseny pénteki napján Jerome Champion a szélesített hegyfalú hátsó patkót készíti el a kezdő kategória versenyzőivel.

On the 18th August, the first day of the 6th International Farrier Competition Jerome Champion forges the hind shoe with toe extension – along with competitors of the novice class.