Mi fán terem a patkolókovács?

gyerek250Mi leszel, ha nagy leszel? – hangzik el a kérdés minden gyerek életében. Filmsztár, énekes, űrhajós, autóversenyző – szólnak a gyakori válaszok, de csak kevesen vágják rá, hogy: patkolókovács! Felnőtt fejjel aztán már egyre többen kacérkodnak a gondolattal, hogy kitanulják a patkolókovács szakma csínját-bínját.

Hatszoros világbajnoktól tanulhattunk

Grant Moon hatszoros világbajnok, a világ leghíresebb kovácsa március elején hazánkba látogatott, hogy a Magyar Patkolókovácsok Egyesülete és a Weiss-Horváth Kft. által szervezett továbbképzésen előadást tartson hazai kovácsoknak és állatorvosoknak az üllői Nagyállat Klinikán. 

Természetesen lehetetlen visszaadni mindazt, amit a jelenlévők láttak és hallottak a két nap folyamán. Grant számos olyan apró trükköt és fogást mondott el és mutatott be, amit hallgatói már másnap beépíthettek munkájukba, hogy időt, energiát spóroljanak és még jobban végezzék a munkájukat. A mi feladatunk azonban, hogy megpróbálkozzunk a lehetetlennel is, így az elhangzottakat a következő hetekben több részletben elolvashatjátok itt, a MAPE.hu oldalain.

A lótartó felelőssége

Alapvetően minden lovas és lótartó tudja, mennyire fontos lova egészsége. És hogy különösen fontos lábai egészsége. De a tudás itt ki is merül, sőt nem is várható el, hogy a lótartó érdemben értékelje, vagy bírálja a patkolókovács munkáját. Így ő és lova is ki van szolgáltatva a lovát körmölő-patkoló szakembernek, legyen az bár szerencsésebb esetben egy szakképzett patkolókovács, vagy az esetek jelentős részében egy önjelölt kovács (vagyis kontár). Abba már a lótartók és a patkolással-körmöléssel foglalkozó „szakemberek” közül is csak kevesen gondolnak bele, hogy a patkolókovácsnak majdnem akkora a felelőssége, mint egy állatorvosnak.

A jó pap holtig tanul – a jó patkolókovács is

kovacsfelelossege250jpgKis hazánkban a patkolás-körmölés kicsit olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá. Magyarországon semmilyen rendelet, vagy törvény nem szabályozza azt, ki körmölhet, patkolhat, a kovácsokat sehol nem regisztrálják, sőt felelősségbiztosítást sem szükséges kötniük (ellentétben az állatorvosokkal).