5. Nemzetközi Patkolókovács Verseny a résztvevők szemével

lengyel250Korábban már beszámoltunk az 5. Nemzetközi Patkolókovács Verseny eseményeiről és eredményeiről, megmutattuk az egyes feladatok során elért pontszámokat is. Ideje, hogy átadjuk a szót a verseny főszereplőinek: a bíráknak és a versenyzőknek.

A követelmény a patkolás magasiskolája

A bírák, azaz Nigel Fennell és William Hampson az idei évben az angol patkolókovács iskola jegyében állították össze az 5. Nemzetközi Patkolókovács Verseny feladatait. És míg szombaton a kovácsolási feladatok jelentették a bemelegítést, vasárnap a patkolás magasiskoláját kellett bemutatniuk a versenyzőknek.

Jósvafőn mindenki maga kovácsolta a szerencséjét

Szo250A bírák, azaz Nigel Fennell és William Hampson személye nem csak az augusztus első hétvégéjén megrendezett 5. Nemzetközi Patkolókovács Verseny szakmai színvonalát garantálták, de előrevetítették azt is, hogy az idei évben az angol patkolókovács iskola jegyében zajlik a megmérettetés.

Nigel Fennelltől tanult a magyar EB csapat

Nigel250A magyar csapat tagjai január végén Ausztriában megkezdték a felkészülést a júliusi Patkolókovács Európa-bajnokságra. A kedves osztrák patkolókovács kollégánk, Thomas Schumnig szervezte képzésen Nigel Fennelltől, a szakma egy igazi hírességétől tanulhattak a résztvevők. Pródán Norbert beszámolója következik.