Nem elég ugyanis, ha a patkolókovács tökéletesen műveli szakmáját. A jó kovács született logisztikus és menedzser, emellett pedig a lótartókkal is meg kell, hogy találja a közös hangot.
Bizonyára sokatoknak ismerős lesz John “The Foot Doctor” Silveira alábbi története:
.
Felhívott egy kliensem az egyik este, hogy az egyik lova sánta, ki tudnék-e menni megnézni a lehető leghamarabb. Vagyis lehetőleg tegnap. Rendben, mondtam, holnap ott leszek. Mikor legutóbb patkoltam azt a lovat, mindkét elején tályogok voltak, de annak már nyolc hete, mára már rendben kell lennie – gondoltam.
Amikor megérkeztem, a lótartó azzal fogadott, hogy egy ismerőse azt mondja, hogy a hegyfal túl hosszú, a patkók meg túl kicsik ennek a lónak. És lám, a pata túlnőtt a patkón, nincs saroktámasz, a ló sánta, gyulladtak és sebesek a sarokvánkosai – mindez pedig az én hibám. Ráadásul a lónak olyan hosszúak a körmei, mintha 12 hete nem lett volna patkolva – újabb tétel képzeletbeli bűnlajstromomon.
 |
Megnézem a lovat, a patái egyáltalán nem hosszúak ahhoz képest, hogy nyolc hete találkoztunk, sőt, igazából nem is nőtt sokat a szaru – ezt rögtön meg is említettem a lótartónak. „De XY azt mondta, hogy túl hosszúak a körmei” – hangzik a válasz, mindeközben tekintetéből süt a meggyőződés, hogy mindez az én hibám, és XY – akárki legyen is az – megmondta a tutit. „Torkig vagyok azzal, ahogy egyesek kritizálják a munkámat, pedig igazából azt sem tudják, mit is beszélnek” bukott ki belőlem.
Gyorsan kiderül, hogy az illető épp ott van a ranchon, és előszeretettel véleményezi a munkámat távollétemben. Ezáltal az a rendkívül kellemetlen helyzet áll elő, hogy még nekem kell megvédenem magamat, az igazamat. Több mint húsz éve patkolok, ez alatt a húsz év alatt egyetlen ló sem sántult le a munkám, a módszereim következtében. Ez a húsz év adja azt a magabiztosságot, amivel a munkámat végzem nap mint nap.
Erre itt áll velem szemben a lótartó és a cimborája, nekem pedig meg kell védenem az igazamat, be kell bizonyítanom, hogy jól végzem a munkámat!
 |
Leveszem a patkókat, ekkor látom, hogy a lónak ismét tályogja van. Előző látogatásom óta a harmadik. Nos megvan a sántaság oka, de a korábban elhangzott vádak miatt még mindig fagyos a légkör. Hogy hosszú a hegyfal? Megtisztítom a patát, és láss csodát, alig lehet rövidíteni a szarun. Nem hogy túl hosszú a ló körme, hanem épp, hogy lassan nő! Hát ezt is tisztáztuk.
Elmondom mindezt a lótartónak, aki gyanakodva vissza-visszakérdez, mintha az lenne a cél, hogy hibázzak… Bármit mondok, megerősítésért a másik fickóra néz. Hihetetlen…
Kicsi a sarokfal – hangzik az újabb felvetés a lótartó részéről. Valóban. A ló két patkolással korábban került hozzám olyan patákkal, amik leginkább bohóccipőkhöz hasonlítottak, tehát egyelőre valóban kicsi a sarokfala. És az ideálisnál laposabb az egész pata. „Nos, így került hozzám, ezt nem lehet egy-két patkolással helyrehozni, idő kell neki” mondom. A lótartó a másik fickóra néz, aki beleegyezően bólint.
„Nézd csak a szarut itt a hegyfalnál! Látod, hogy sokkal egyenesebben nő már?” A lótartó bólint. „Ez azért van, mert hátrébb helyeztem a patkót. Itt látod, hogy elkezdett nőni az új szaru. Ha ez lenőtt – egy év múlva -, akkor ennek a lónak sokkal jobb, egyensúlyban lévő patája lesz.” Közben a szemem sarkából látom, hogy a másik fickó is érti a dolgot. Megoldottunk még egy rejtélyt…
 |
Minden egyes munkafolyamatot elmagyaráztam. A lótartó pedig minden egyes mondatnál a másik fickóra nézett megerősítésért. Az orrom előtt mérlegelik a tudásomat, kérdőjelezik meg a tapasztalatomat… Ez az egész szituáció több volt, mint kellemetlen. Nagyon bántott ez a hozzáállás.
Az, hogy kovács vagyok, a hosszú évek munkájával felépített jó hírem igenis fontos nekem. Nem úgy állok a dolgokhoz, hogy „kit érdekel, hogy lesántul-e, mire észbe kapnál, köddé váltam”. De persze ez sem garantálja, hogy soha nem lesz egy elégedetlen ex-kliens, aki mindenfélét terjeszt rólam a hátam mögött. Tehát végül mégiscsak rákényszerülök, hogy magamra vegyem ezeket és megvédjem magamat, az igazamat, a módszeremet.
Mi lett volna akkor, ha a másik fickó más patkolási elveket ismer, másban hisz, nem abban, amit én is használok? Jobb nem belegondolni, milyen konfliktushelyzet alakulhatott volna ki…
Őszintén örülök, hogy sikerült mindenki számára megnyugtatóan tisztázni a dolgot, de bevallom, nem éreztem jól magam utána. Miután végeztem a körmöléssel és a patkolással, mind a lótartó, mind a másik fickó megértette, hogy bonyolult és hosszadalmas folyamat, míg elérünk a kívánt eredményhez. Ez pedig az én munkám, az én felelősségem.
El tudjátok képzelni ezt a szituációt, amikor mindent megkérdőjeleznek, amit csinálsz? Ott és akkor úgy éreztem, hogy magamhoz kell ragadnom a helyzet irányítását. Persze háttérbe húzódhattam volna és hagyhattam volna, hogy ők irányítsanak. Akkor úgy nézett volna ki a dolog, mintha épp csak azt csinálnám, amit mondanak. Ha hagyom, hogy ők irányítsanak, ezt gondolták volna, fogalmam sincs arról, mit is csinálok, és oda a hitelességem.