A hollandiai székhelyű, patkókat és patkoláshoz kapcsolódó eszközöket, szerszámokat gyártó Werkmann-cég támogatásával rendezte meg a Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesülete és a Magyar Patkolókovácsok Egyesülete első közös továbbképzését 2014. július 19-én Monoron.

A meghívott előadó Dr. Jenny Hagen állatorvos, patkolókovács, a Lipcsei Egyetem Állatorvosi Kar Állatorvos-Anatómiai Intézetének munkatársa volt.

.

Az egésznapos rendezvény megnyitóján a két egyesület elnöke, Dr. Molnár József és Ormándi Zsolt megfogalmazta, hogy az európai szinten már szervezetileg is együttműködő két szakmai csapat Magyarországon is szorosabb kapcsolatot kíván kiépíteni. Ennek jegyében mindkét szakma művelői meghívást kaptak a körmölés ill. patkolás számos vonatkozását vizsgáló előadás-sorozatra.

Kezdésnek vendégünk felelevenített és demonstrált néhány anatómiai alapot. Ennek keretében a felületes és mély ujjhajlító ínakat, valamint az egyenítőcsontok felfüggesztését vehettük szemügyre.

Egyik előadásában eltérő körmölési eljárások hatásainak vizsgálatairól számolt be – határozottan anélkül, hogy ezen eljárásokról értékítéletet fogalmazott volna meg. A három vizsgált módszer lényege:

• Statikus – geometrikus alapok: Ezen módszernél tengelyek és egyenes vonalak alapján körmölnek. Cél a lábvég csontjainak optimális helyzete és a szabályos pata kialakítása, hogy ezáltal a szarutok és lábvég ízületeinek egyenletes terhelését érjék el.
• Dimanikus – funkcionális tényezők: Ennél a szemléletnél a pata talajfogásának, a végtag lehelyezésének van elsődleges szerepe, azt feltételezve, hogy az egyenletesen érkező pata esetében a szarutokon egyenletesen oszlik meg a terhelés. (F-balance)
• Egyéni, a ló felépítéséből adódó paraméterek.

A vizsgálatban szereplő 70 lovat (mindegyik patkó nélküli, napi 4 – 8 órát tölt a legelőn, hasonló takarmányozási és használati körülmények között tartott állat) a három csoportra osztották és 10 hónapon keresztül követték nyomon. 8 hetente, mindegyik körmölés előtt és után morphometriai és kinetikus méréseket végeztek, valamint az első és utolsó körmölésnél röntgenfelvételek készültek.

A morphológiai vizsgálatok a várakozásoknak megfelelően határozott korrelációt mutattak a párta- és hordozószél kerülete, a külső és belső saroktámasztó, a külső és belső sarokfal, valamint a pata és a nyír hossza között. Ésszerű támpontnak tűnik a gyakorlat számára a nyír hegyének felkeresése és a pata ehhez viszonyított igazítása.

A hegy- és sarokfal hosszának 3:1-ben ill. 2:1-ben meghatározott arányát (az elülső ill. hátulsó pata esetében) inkább ideális értéknek tekinthetjük csupán, de nem találtak szoros összefüggést a két érték között. Lényegesen fontosabb paraméternek mutatkozott a sarokfal szögellése, semmint annak hossza, hiszen ez utóbbi nem igazodott a pata talajjal bezárt szögéhez.

Radiológiai vizsgálatok igazolták, hogy a párta- és csüdcsont egymáshoz viszonyított pozíciója sokkal szorosabb összefüggést mutat, semmint az ő patacsonthoz képest kialakult helyzetük. A patacsont szorosan rögzül a szarutokban és a pártacsonttal (+ nyírcsonttal) alkotott összetett pataízület jelentős mozgásszabadsága biztosítja a többé-kevésbé fennálló függetlenségét, míg a pártaízület a csüdcsont felé egy igen feszes kapcsolatot hoz létre. Következésképpen a pataízület szimmetriáját nemigen befolyásolja a patacsont mediolateralis pozíciója, míg a párta- és csüdcsont helyzete jelentős hatással bír erre a paraméterre. Ebből adódóan kérdéses, hogy a pataízület szimmetriáját sikerül-e a patacsont mediolateralis szögellés-változtatásával optimalizálnunk.

A szarutok oldalfalának a talajjal bezárt szöge függetlennek mutatkozott egyrészt a patacsont helyzetétől, másrészt a pataízület szimmetriájától. A dorsopalmaris felvételen általában mintegy 2°-os mediális ill. laterális dőlés volt látható, míg a 90°-os felvételen a patacsont talajjal bezárt szöge átlagosan 5,2°volt. (A 70 lóból ezen érték három esetében volt negatív és három esetben >13°.)

Számos tényező jelentős hatással van a röntgenfelvétel információtartalmára, amelyek közül a végtag pillanatnyi terhelése játsza a központi, de alig befolyásolható szerepet. Ebből adódóan röntgenképek értékelésekor kimondottan hasznos (volna) a felvételkészítés körülményeinek ismerete.

Kinetikus vizsgálatok tanúsága szerint a terhelés mintegy 60%-a a szarutok elülső részére esik, míg a teherviselés középpontja kb. 1 cm a pata közepe előtt, azaz a nyírhegynél volt. Lépésben és álló helyzetben a terhelés dorsopalmáris megoszlása és a teherviselés középpontja igen szoros összefüggést mutatott. A terhelés mediolateralis megoszlása azonban lépésben és álló helyzetben jelentősen eltért. Míg álló helyzetben ez az érték igen kiegyensúlyozott volt (53% a pata belső oldalán), addig lépésben 57% a külső oldalon volt. A teherviselés középpontját a pata állásán túl a ló felépítése jelentősen befolyásolja és a ló alkatát körmöléssel nem tudjuk módosítani.

Nem találtak összefüggést a pata-, párta-, csüdcsont mediolaterális pozíciója és a terhelési középpont mediolaterális helyzete között. Ebből adódóan nem feltételezhető, hogy az egyenes ujjtengely a pata egyenletes terhelését eredményezi. Az ízületi résekre kifejtett hatás nehezen ismerhető fel.

Az oldalfalak szögelléséről elmondható, hogy sokszor a meredekebb nagyobb terhelésnek van kitéve, azonban mediolaterálisan jelentősen eltérő patájú lovaknál is sokszor egyenletesen megoszló és központra fókuszáló teherviselést regisztráltak – és fordítva.

A talajfogást vizsgálva megállapítható, hogy a legtöbb ló patája (25 a jobb, míg 31 a bal lábon) laposan, egyenletesen, de csaknem ugyanennyi (30 ill. 23 ló) a pata külső oldalára érkezett. 11 – 11 ló a pata hegyével fogott talajt, míg az oly’ gyakran megcélzott sarokfali érkezés csupán 2 ill. 3 ló esetében mutatkozott. Nem találtak összefüggést a lapos talajfogás és a teherviselés középpontja között: kifejezett billenést mutató lovak esetében is gyakran teljesen centrálisan helyeződött a terhelés.

Másik témakörként Jenny Hagen a módosított, ortopéd patkók hatását vizsgálta különböző talajokon. Az alkalmazott patkómódosítások a következőek voltak:

• a) egyes részek megemelése, azaz ék elhelyezése
• b) a hordozófelszín megváltoztatása: egyes szakaszok kiszélesítése, alátámasztása, azaz a patkószár külső ill. belső szélesítése, a patkószárak összekötése (tojás- ill. szívpatkó formájába), vagy a patkó elülső részének kiszélesítése és a szárak vékonyítása.

Általában kemény talajra vonatkozó adatokkal találkozunk hatásvizsgálatoknál, holott a lovak többsége nemcsak puha talajon áll, de leginkább azon is használják. Ezért egyrészt fényképeket és videofelvételeket elemeztek, másrészt a röntgenfelvételek készítéséhez eltérő aljzatokat (szokásos fablokk ill. homok) használtak. Ezen túlmenően a patkó mindkét oldalára (a talaj és a pata felé nézőre is) nyomásérzékelő fóliát helyeztek és négyféle talajon – beton, gumiszőnyeg, tömörített és laza homok – vezették meg a lovat.

Dorsopalmaris irányú patkó-módosítások:

Kemény talajon elsősorban az ék volt hatásos. A sarkak megemelése (jelen vizsgálatban 6°-os ékkel) meredekebbé tette a patacsontot, ezáltal a pata hegyére (és a sarkakra) nagyobb terhelés jut. Ennek következtében az átfordulás erőkarja módosul – a mély ujjhajlító ín kevésbé terhelődik. A tojáspatkónak kemény talajon nincsen a vizsgált paramétereket módosító hatása, a szívpatkó a sarkak és a nyír terhelését fokozza.

Mély, puha talajon az erőteljesebben terhelt területek jobban, a szélesebb alátámasztással bíró részek kevésbé süppednek be. Ennek értelmében az ékkel ellátott patkó a hegyfali rész erőteljes süllyedéséhez vezet, aminek a – kemény talajhoz hasonló – meredekebben pozicionált patacsont a következménye. A hegyfal, de még inkább az oldalfalak nagyobb nyomásnak vannak kitéve, mint a standard patkó esetében.

Palmáris alátámasztással bíró, tojás- ill. szívpatkó csökkenti az oldalfalak besüppedését, de a hegyfali rész mélyebbre hatol, ami az oldalfalak fokozott terhelését vonja maga után és a pata(csont) meredekebben áll.

Az elöl szélesített patkó mind kemény, mind puha talajon fokozott nyomást gyakorol a hegyfalra. A kiszélesített rész miatt a hegyfal nem tud a talajba süppedni és ezáltal a pata(csont) szögellése lényegében megegyezik a kemény talajon tapasztalttal.
Meredekebb pata(csont)állásnál az egyenítőcsontok felfüggesztése (m. interosseus medius ill. a szezámcsontok szalagjai), valamint a felületes ujjhajlító ín nagyobb húzóerőnek van kitéve, ugyanakkor – elsősorban az átgördülésnél – a mély ujjhajlító ín kevésbé feszül.

Lateromediális irányú patkó-módosítások:

Kemény talajon észlelhető, hogy mindkét patkó-módosítás – az egyik oldali szár megemelése ill. kiszélesítése – jelentősen nagyobb nyomást fejt ki a magasabb ill. szélesebb oldalon. A lábvég csontjainak helyzetét ill. az ízületi rések szimmetriáját a széles patkószár nem, míg az egyoldali emelés befolyásolja.

Mély, puha talajon lényegesen markánsabb változásokat idéz elő a kiszélesített patkószár: az adott oldalfalat nem engedi besüppedni a talajba, így a pata(csont) az ellenkező oldalra billen. Az ízületi rések – várakozásunknak megfelelően – a kiszélesített, alátámasztott oldalon beszűkülnek, de ez a változás nem mindegyik vizsgált lónál volt megfigyelhető. Jelentősen befolyásolta az eredményt a ló konformációja, valamint a pillanatnyi végtagállás a röntgenfelvétel idejében. Az egyoldali ék hatását lényegében elnyelte a magasított oldal könnyű besüppedése és mély talajon a talajfogást is csupán kevés lónál módosította az ortopéd patkó.

Egy további előadásában vendégünk néhány módosított patkó hatásáról beszélt. Az ékkel ellátott megváltoztatja a patacsont talajjal bezárt szögellését puha és kemény talajon egyaránt, míg a sarkas patkó hatása nem érvényesül egységesen. Az egyenítőcsontok felfüggesztését tehermentesíti a tojáspatkó. A hosszú szárú patkó hatására egyénileg igen eltérő a talajfogás és leginkább a csüdízületben idéz elő változást.

• A kiszélesített elülső résszel bíró patkó esetében kemény talajon a pata hegyén és a sarkakon, míg puha talajon inkább a talpi felületen jelentkezik nagyobb nyomás.
• A tojáspatkó puha és kemény talajon egyaránt a sarkak terhelését fokozza, a szívpatkó ezen túlmenően a nyírt is bevonja a teherviselésbe.
• Az elöl nyitott patkónál fokozottan kell ügyelni arra, hogy a szárvégek ne okozzanak nyomást!
• Az ékkel ellátott patkó a sarok- és hegyfalak terhelését fokozza.
• A gömbölyített „rocker”-patkó esetében a teljes hordozószél részt vesz a teherviselésben.

Érdekes megfigyelés volt, hogy a patkó felszínének említett változtatásai nem befolyásolták a talajfogást, míg az ék alkalmazása hatással volt a lépés különböző fázisaira.

Dr. Gerics Balázs

Kapcsolódó cikkek:

Körmölési elméletek – Hoof trimming theories  >>

A legjobbaktól tanulhattunk márciusban >>

Az élő pata >>